telefon ikon+36 20 266 9828 e-mail ikoninfo@lelekbuborek.hu facebook ikonfacebook

Lélekbuborék

blokk címe

blokk tartalma

Aktuális

A művészetterápia és a természet rendje

A művészetterápia és a természet rendje

A világban azért van rend, mert ritmus hatja át. Ritmusban következnek a napok, hetek, évek, s a ritmust alapvetően a Nap szabja meg, de a Hold is társul hozzá és valamennyi bolygó. A csillagok pedig az öröklétről, a változatlanságról, állandóságról tanúskodtak. A Nap a fényt adja, és ciklikus változásaival befolyásolja a természetet is. Élete van és életútja. Télen, a sötétség mélypontján megszületik, tavasszal legyőzi a sötétséget, nyáron életereje teljében van és ősszel visszahúzódik, megöregszik, majd meghal, hogy újjászülethessen. A Nap életének sarokpontjai jelölik ki a legfontosabb időpontokat az ünnepekhez: ezek a napfordulók és a napéjegyenlőségek. Évezredeken keresztül csak a Nap járását vették figyelembe ezekhez, így volt állandó ünnep a téli napfordulókor az, amit mi Karácsonynak nevezünk, a tavaszi napéjegyenlőségkor a Húsvét, nyári napfordulókor az, ami ma Szentivánéj. Az őszi napéjegyenlőség ünnepe eltűnt, alig vannak nyomai.

A Nap útja során tizenkét különböző erőt küld a Földre, tizenkét szakaszban más és más feladat sugárzódik a földi létezőkre. Ezek a szakaszok az asztrológiai jegyek, amelyek olyanok, mint a prizma: más és más színben tüntetik fel a Földön a Nap egyöntetű erejét. A tizenkét állatövi jegy tizenkét szintet, állomást ír le testi, lelki és szellemi fejlődésünkben. A jegyek tizenkét archetipikus erő uralma alatt állnak, mind más és más benső erő felkeltésének lehetőségét hordozzák. A jegyekre sajátos kihívások, feladatok, tanulandók jellemzők, s a jegyek természetéből fakadó eszközök is mások, hogy megtegyük, kibontakoztassuk, ami lehetőségként megjelenik egy-egy szakaszban. A jegyek összessége által jelzett holisztikus, szellemi modell egyetemes élményekkel áll kapcsolatban, amelyeket mindenki megtapasztalhat, átélhet.

Többezer éves, a kozmikus ciklusokkal és a természeti erőkkel való együttes létezés tapasztalataiból táplálkozó bölcsesség rejlik a mélyükön. És ez a bölcsesség az örök emberi természet ismeretéről is tanúskodik.

Ha magunkban végigkövetjük ezeket a hónapokat, jegyeket és egy belső utazás során átéljük ezek üzeneteit, akkor életutunkat a Napéhoz igazítva mi is végigélhetjük a Nap életét - minden évben. Hozzáigazíthatjuk tetteinket a Napéhoz. Megszülethetünk, azaz megújulhatunk Karácsonykor, legyőzhetjük a sötét erőket Húsvétkor, felölthetjük legszellemibb állapotunkat Pünkösdkor, pecsétet tehetünk erre az ebben az évben elért tiszta, fennkölt, magasrendű szellemi szintre Szentivánéjkor, majd életutunk második felében, miután megszámoltuk és megmértük a Szűzben és a Mérlegben tetteink eredményeit, elvethetjük jövendő tetteink magjait, terveit, elszakadhatunk az anyagi törekvésektől. Befelé fordulhatunk, hogy felkészüljünk az alámerülésre, szembesülésre, mitől válhatunk meg, mi az, ami nem örök bennünk, átélhetjük a beavatási halált a Skorpióban, hogy abból erőt nyerve az ég felé lőjük a céljainkat jelképező nyilat a Nyilasban. Végül megmérettetik, mi az, ami örök és időtlen bennünk, mert csak ezt tudjuk átvini a halál küszöbén a téli napfordulókor, hogy ebből a fénymagból megszülethessen az új életünk is.

Ha tehát életünknek a Nap útja adja a ritmust, akkor minden egyes évünk egy fejlődési spirál egyre újabb és magasabban haladó köre lesz. Egyre több erénnyel és erővel gazdagodunk, egyre értelmesebb és bölcsebb életet élhetünk. Ráadásul úgy, hogy minden tettünkkel fenntartjuk és megerősítjük ezt a rendet. Ősi bölcsesség, hogy az ember azzal szenteli meg életét, ha viselkedésének, tetteinek mintája a tágabb lét, ha az egyetemes léttel azonosul, ha élményét egyetemesnek éli meg. Ez akkor következik be, ha követjük az erők természetét a világban, amelyek napról-napra kihívásokat hoznak, feladatokat rónak ránk, amelyekkel összhangban működve kiteljesedhetünk. Ha az ember felleli magában is a világban zajló folyamatokat, erőáramlásokat és ezeket tudatosan megfigyeli, megismeri, akkor az élet ritmusa a mindenség ritmusához igazítható, a belső és külső, ember és világ, szellem és természet összehangolható. A lét értelme igazán akkor tárul fel, amikor az ember azt teszi, amit a mindenség.

Az művészetterápia egy olyan úthoz tud segítséget nyújtani, amely évről-évre körkörösen és mind magasabb szinten ismétlődik, ha tudatosan részt veszünk a folyamatban. Így a természeti erőkben megragadható áramlással való együttmozgás során lehetővé válik a belső világunk megismerése, képességeink kibontása. Minden állomás megtapasztalása és megértése belátásokat hoz, ezzel együtt egy benső átalakítás végrehajtását, amely növekvő bölcsességet, egy teljesebb élet megalapozását eredményezheti.

A művészetterápia tehát a napok, hónapok rendjéhez való visszatérést mozdítja elő, a tudatunk fejlődéséről, fejlesztéséről szól és segíti egy olyan életvitel kialakítását is, amely által mélyebb célt és értelmet fedezhetünk fel létünkben.

(Csörgő Zoltán: Az ünnepek szerepe, jelentősége életünkben c. írása felhasználásával)

 

További aktuális hírek, információk

helykitolto kép

MŰVÉSZETTERÁPIÁS CSOPORT KISKAMASZOKNAK

Folyamatos csatlakozási lehetőség!
helykitolto kép

Tavaszi ébredés

Február végéhez közeledve egyre jobban vágyunk a tavaszi enyhülésre. A lélek is könnyebben nyílik meg ilyenkor, és töltődik fel energiával, élettel. Hogy ezt valóban és mélyen át tudjuk élni, hét alkalmas művészetterápiás foglalkozássorozatot indítunk a Lélekbuborék központban, ahová szeretettel várunk bárkit, aki nyitott a kreativitásra, a spontán alkotásra. A részvételhez nem szükséges semmilyen előzetes művészeti tanulmány, még tehetség sem, bőven elég a nyitottság.
helykitolto kép

NYÍLT NAP

Sokan érdeklődnek a művészetterápia iránt, és nagyon nehéz néhány szóval elmesélni, mit is jelent, hogyan működik és mi várható, ha valaki elindul az önismeretnek és önfejlesztésnek ezen az útján. Hogy segítsük a megértést és megélést, egy nyílt napot tartunk, ahol térítésmentesen bárki kipróbálhatja, milyen egy művészetterápiás foglalkozás.
helykitolto kép

Szülővé válni...

Február 2-án 10 alkalmas zárt csoport indul, ahol az szülői szerep forrásait, fejlődését, múltját, jelenét és jövőjét dolgozzuk fel, részben személyközpontú (beszélgetős), részben non-verbális (művészeti terápia) eszközöket felhasználva. AZ ELSŐ ALKALOM TÉRÍTÉSMENTES, a jelentkezők saját tapasztalatuknak megfelelően dönthetik el, elköteleződnek-e a csoport mellett (vonatkozik azokra is, akik korábban már jelentkeztek). Szívből ajánljuk a részvételt azoknak, akik úgy érzik, megrekedtek ...
helykitolto kép

Nyílt művészetterápiás csoport 2024-ben

2024-ben is folytatódik a nyílt művészetterápiás csoport felnőttek számára.
helykitolto kép

Karácsonyi ajándék ötlet

Tavaszi megújulás bérlet - lelki egyensúly és feltöltődés a művészetterápia segítségével.
helykitolto kép

MŰVÉSZETTERÁPIÁS CSOPORT KISKAMASZOKNAK

Szeretettel várunk 10-15 éves gyerekeket művészetterápiás csoportunkba!
helykitolto kép

Mi vár a halál után?

Ha nem is mondjuk ki, sokunkat foglalkoztat ez a kérdés. Mielőtt azonban választ kapnánk, szembe kell néznünk a haláltól, elmúlástól, gyásztól való félelmünkkel. A szorongásainkkal, melyek gyakran pánikrohamokban jelennek meg, a megélt veszteségeinkkel, mélyen eltemetett érzéseinkkel.
helykitolto kép

Felnőtt nyílt művészetterápiás csoport

2023 Szeptembertől folytatódik nyílt művészetterápiás csoportunk felnőttek számára, új helyszínen.
helykitolto kép

Gyermek nyílt művészetterápiás csoport

2023 Szeptembertől nyílt művészetterápiás csoportot indítunk alsó tagozatos gyermekek számára. 6-10 éves gyermekek jelentkezését várjuk.

Termékkereső

üzletünk nyitvatartása

H-K-Sze-Cs-P:
10:00-18:00

Szombat:
10:00-14:00

Vasárnap:
Zárva

Elérhetőségeink

Tel: 
+36 12 345 6789

E-mail:
XYZ@gmail.com

Üzletünk címe:
9999 Debrecen, Köves út 668. XI/105.

Facebook
https://www.facebook.com/XYZ/

telefon ikon+36 20 266 9828e-mail ikoninfo@lelekbuborek.hufacebook ikonfacebook